Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Jason Statham

2008.11.04

Kép  Jason Statham 1972. szeptember 12-én született Londonban. Karrierjét modellkedéssel kezdte. Angol színész, élete első szerepét A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső című filmben kapta. Guy Ritchie, a film rendezője szerint saját filmjeinek sikere annak köszönhető, hogy botcsinálta hősei nemcsak hitelesek, de egyenesen valódiak. Statham sem kivétel, filmszínészi pályafutását megelőzően a brit főváros egyik közismert utcai szélhámosaként tartották számon, így a filmben szinte önmagát alakíthatta.
Élete során mindig kitűnően alkalmazta testi adottságait és rábeszélő képességét. Az 1988-as szöuli olimpián tagja volt a brit toronyugró csapatnak. A 90-es évek végén egy sportolókra specializálódott modellügynök fantáziát látott benne, és beszervezte a French Collection butiklánc reklámkampányába. Innen már csak egy ugrás volt a képernyő: többször szerepelt a Levi’s tévéreklámjaiban. Statham egy csapásra híressé vált - nem mintha addig nem ismerte volna mindenki, legalábbis helyi szinten. Modellkarrierjét megelőzően azzal szerzett hírnevet magának, hogy nap, mint nap lopott ékszereket és hamis illatszereket igyekezett rásózni a londoni járókelőkre.
Színészként a már említett Guy Ritchie másik sikerfilmjében is fontos szerepet kapott. A 2000-es Blöff című abszurd komédia véresen vidám, kaotikus jeleneteivel és betegesen lökött szereplőivel a nagysikerű A Ravasz... által kitaposott úton indul el. Újra kispályás londoni gengszterek, szerencsejátékosok, banditák és tolvajok világában járunk, bár a film hangulata egy árnyalattal sötétebb a nagy elődnél. Statham a filmben a Török névre hallgató bokszmeccs-szervezőt alakítja, aki partnerével legújabb pártfogoltjuk (a Harcosok klubjából frissen igazolt Brad Pitt) előre megtervezett meccsével kívánja megütni a főnyereményt. A cselekmény másik szálán egy zsebtolvajnak (Benicio Del Toro) kell lopott, teniszlabda nagyságú gyémántját megbízójához New Yorkba szállítania. Hőseink természetesen minden lehetséges módon elbaltázzák a nagy lehetőséget - Pitt félholtra veri ellenfelét, a gyémántért pedig bejelentkezik egy orosz maffiózó is. Az alkotás a filmkészítési technikák terén sem hétköznapi: fakó, a 70-es éveket idéző fényképezéssel készült, helyenként gyorsított felvételekkel, osztott vásznas képekkel.
Statham 2001-ben szerepelt John Carpenter alkotásában, A Mars szellemeiben. A 23. században játszódó, sci-fi-, akció-, thriller- és horror elemeket tartalmazó filmben a színész egy rendőrtisztet alakít, akinek osztagával egy veszélyes bűnözőt (Ice Cube) kell átszállítania a Mars egyik bányatelepéről a börtönbe. A küldetés teljesítése közben véletlenül beindítják a bolygó ősi védelmi rendszerét, amely harcos marslakó-szellemeket zúdít a bolygóra, hogy elpusztítsa a betolakodó emberi fajt.
Egy évvel később ismét egy sci-fi/akciófilmben tűnt fel Statham. A James Wong rendezésében készült Egyetlenben a fő gonosz/főhősnek (Jet Li) párhuzamos univerzumokban élő saját kópiáival kell megküzdenie azért, hogy szuperemberként őbenne összpontosulhasson legyőzött ellenfeleinek életereje.--Jason Statham kizártnak tartja annak a lehetőségét, hogy úgy öregedjen meg, mint Sylvester Stallone. Statham addig lesz a mozivásznon, ameddig jó formában van
Jason Statham szerint a nézők nem akarnak 60 éves löttyedt férfiakat látni akciófilmekben.
A Szállító sztárja, aki nemrég fejezte be Stallone 1975-ös Death Race 2000 című filmjének remakejét, megígérte, hogy hamarabb visszavonul a műfajtól, minthogy a rajongók megunnák.
„Egy bizonyos idő elteltével, a test kezd elfáradni.
Nemrég készült el a Death Race 2000, amire keményen edzettem. Életem legjobb formáját hozom a filmben, ez eddig a fizikális csúcspontom.
Ha úgy érzem, hogy most csúcsformában vagyok, miért ne érezhetném majd ezt 50 éves koromban is? Jackie Chan még mindig varázslatos dolgokat produkál. Ha nem szorul javításra az ember, és amíg működik a dolog, miért ne? De 60 éves koromban nem akarok már akcióhős lenni. Van egy olyan pont, ami után a nézők már nem kíváncsiak rád” - mondja Statham, aki nemrég arról beszélt, felfedezője, Guy Ritchie szerint nincs szüksége színészi tanulmányokra.--
Eddigi filmjeiben általában rossz fiút alakított, nemrég azt nyilatkozta, hogy ha nem kap másféle szerepeket, akkor a Szállító harmadik része után abbahagyja a filmezést.
A rendezők általában kihasználják Jason lenyűgöző sportolói képességeit, boxolt, kickboxolt és búvárkodott. 1992-ben tagja volt a brit búvárválogatottnak, akik a világbajnokságon a 12. helyezést érték el.

 

Jason Statham filmek

 

 

 

 2008 -  A szállító 3. (Transporter 3)

Frank Martin

 

2008 - Halálfutam (Death Race)

                                                                                                                                                                    Jensen Aimes

 

2008 - Banki meló (The Bank Job)

Terry Leather

 

2007 - A király nevében (In the Name of the King: A Dungeon Siege Tale)

Farmer

 

2007 - War

Jack Crawford

 

2006 - Káosz (Chaos)

Quentin Conners

 

2006 - Crank - Felpörögve (Crank)

Chev Chelios

 

2005 - Revolver

Jake

 

2005 - London

Bateman

 

2005 - A szállító 2. (The Transporter 2)

Frank Martin

 

2004 - Mobil (Cellular)

Greer

 

2004 - Collateral - A halál záloga (Collateral)

Airport Man

 

2003 - Az olasz meló (The Italian Job)

Handsome Rob

 

2002 - A szállító (The Transporter)

Frank Martin

 

2001 - Gépállat SC (Mean Machine)

Barát

 

2001 - Az egyetlen (The One)Evan Funsch

 

2001 - A Mars szelleme (John Carpenter's Ghosts of Mars)

Jericho

 

2000 - Blöff (Snatch)

Török

 

1998 - A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső (Lock, Stock & Two Smoking Barrels)

Bacon

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.